IsaDora – Rosette (753)

This post is also available in: English

Pár hónapja már alig vártam, hogy megjelenjenek a Douglas polcain az új IsaDora Bella Vita lakkok, szépen el is határoztam, hogy a józan ésszel szembemenve mind a 4 színt megveszem. Élőben is megvizsgálva őket viszont úgy döntöttem, hogy csak a Rosette jön velem haza, mert a többit valószínűleg nem használnám ki annyira, hogy megérje kifizetni értük a 2300 forintot.

A Rosette így bekerült a próba-fiókba és jó sokáig ott is maradt, mivel a tavasz idén ugye eléggé elkésett. Na, de most (, hogy itt a nyár…).

Végre úgy éreztem, hogy megérett a lelkem erre a rózsaszínre és felkentem. Ez volt 3 napja. És azóta egyszer már újra is festettem vele – na, nem azért mert lekopott, hanem mert letöredeztek a körmeim és le kellett mosnom a lakkot, hogy szépen tövig tudjam reszelni őket. Lényeg a lényeg, miután lemostam, újra visszakentem, annyira tetszett. Ilyen pedig nem sűrűn fordul elő, az tuti.

Hihetetlenül tetszik, nekem ez az igazi Barbie rózsaszín. Olyan régóta szerettem volna már egy hasonló árnyalatú lakkot, de soha nem sikerült olyat találnom, amiből ne kellett volna 3-4 réteg a megfelelő fedéshez. Ebből viszont kettő is elég.

Az üvegben nagyon apró ezüst csillámok is láthatóak benne, ez a körmökön szinte teljesen eltűnik. A mai kötelező adag csillám így a gyűrűsujjamon: 1 réteg Jollie France (13) és 1 réteg Lovely (Moulin Rouge Nr 13).

Talán ezen a képen látszik egy kicsit az ezüst mikrocsillám is…

Mivel alapból jobban szeretem a hidegebb, kékes rózsaszín lakkokat, mint a barackos vagy korallos árnyalatokat, ezért nem meglepő, hogy megszerettem ezt a színt, inkább talán csak az, hogy ennyire. :)

…..és “sajnos” már a nyári lakkjaik is kaphatóak, amik egyszerűen mesésnek tűnnek. *_*

Azt mondjuk most nem értem, hogy a Rosette miért egyben a tavaszi ÉS a nyári kollekció része is, de remélem a szervezetem ezt úgy értelmezi, hogy akkor a nyári kollekció is ki van pipálva és nem kell többet vennem belőle. :D

Azért az Atlantis és a Poseidon nagyon szépek…

Back to top|Share on Facebook|Share on Twitter|Share in e-mail
  • Marcsi - 2013-05-02 - 09:28

    Jajjj anyám. Mennyi szép szín… *-* Ez a rózsaszín is… Bár én megfogadtam, hogy egy IsaDora helyett veszek egy OPI-t vagy China Glaze-t :DDD De ez… Ez olyan kell kategória. Bár szerintem néztem is Glamour napokon. :D
    Hát ez mennyire hülyén fog hangzani, de mindig beviszel a “körömlakk málnásba” :DDDDDDDDDReplyCancel

  • Lilla - 2013-05-02 - 09:40

    Nagyon szép! ami különösen tetszik, az a gyűrűsujj, hogy megbolondítottad némi csillámosa fedőlakkal is. :D és most megtetszett a lovely lakk, amit már nem lehet kapni… hüpp hüpp.ReplyCancel

  • Ági - 2013-05-02 - 11:20

    A poszt olvasásának elején még viszonylag erős voltam, mert egyrészt pont ez a rózsaszín nekem nem áll jól, más pink meg van itthon jócskán, DE AMIKOR megláttam a nyári kollekciót… (Sóhaj…)Ezek gyönyörűek! Mikortól lesznek vajon a polcokon?ReplyCancel

  • lakkomlakkom - 2013-05-02 - 12:16

    Marcsi: Be ám! ;) :D Én mostanában jobban meg vagyok elégedve az IsaDora minőségével, mint bármelyik hasonló árkategóriájú lakkéval, így könnyen levesznek ezekkel a színekkel a lábamról. Kicsit hanyagolom is miatta az OPI-t. :)

    Lilla: Hányszor járok én is így…. :/

    Ági: Már kaphatóak! ;)ReplyCancel

  • Marcsi - 2013-05-02 - 12:27

    Mondjuk igen, ez igaz, tökéletes a minőségük! :DReplyCancel

  • Orsi - 2013-05-02 - 14:22

    Jajjjjj ez valami gyönyörű, imádom :) Pont tegnap nézegettem Ebay-en egy babarózsaszín Essiet a Booom boom room-ot és szépen lebeszéltem magam róla. De azt hiszem mégis be kell szereznem vagy az Essie-t vagy ezt :DReplyCancel

  • M. - 2013-05-02 - 16:28

    a tavaszi kollekcióból ez a lagszebb szín! ;) Jól döntöttél, hogy ezt hoztad el! A gyűrűsujjon szuper lett a csillám! : )ReplyCancel

  • Zsu - 2013-05-02 - 17:19

    Én most egy Rimmel Halványlilába vagyok belezúgva.Megvettem és kétszer felkentem kb két héten belül.
    De ez a szín is nagyon tetszetős:)ReplyCancel

  • Kitty - 2013-05-02 - 21:38

    Eszembe nem jutna ezt a csillámot ilyen színre rákenni, pedig öreg hiba, mert baromi jóó!ReplyCancel

  • lakkomlakkom - 2013-05-03 - 08:04

    Orsi: Bizony, ha beragad egy szín a fejünkbe, akkor addig megyünk, amíg valahol be nem szerezzük a tökéleteset. :D

    M.: Köszi! :) Én is meglepődtem, hogy ennyire feldobta. :)

    Zsu: Halványlilákról itt is lesz szó hamarosan. ;)

    Kitty: Csillámot mindenre! :DReplyCancel

  • panda - 2013-05-03 - 09:16

    Abszolút távol állnak tőlem a rózsaszín lakkok, de ez annyira szép és csodás, hogy komolyan elgondolkoztam… De asszem a nyári kollekcióból ruházok be, csak a színt kellene kitalálni… MINDET AKAROM! :DReplyCancel

E-mail címed nem fog megjelenni. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. *

*

*