Rimmel – Moon Walking

This post is also available in: English

Rimmel - Moon WalkingHónapok, hosszú-hosszú hónapok óta vár rám ez a lakk a fiókban. Megvettem, amint megláttam, aztán valahogy mindig olyan ‘meh’ volt, soha nem volt kedvem felkenni, pedig tényleg rengetegszer elővettem, nézegettem, aztán mindig más lakk mellett döntöttem. Aztán egy nap úgy ébredtem, hogy oké, most AZONNAL fel kell kennem. Így is lett. Mire végeztem, a párom közölte velem, hogy ez a kedvenc lakkja rajtam. Így, simán, hezitálás nélkül: ez a kedvence. Pedig gondolhatjátok, lát elég körömlakkot.

Viszont maximálisan meg tudom érteni, miért is mondta ezt, mivel a Moon Walking tényleg nagyon dögös:

Rimmel - Moon Walking

Engem is nagyon megfogott a lilának ez az árnyalata, annyival szebb felkenve, mint az üveg alapján gondoltam volna! Az pedig külön tetszik, hogy nem a Rimmel nem csak ugyanazokkal a színekkel jött ki, amiket már mindenhol láthatunk, hanem hozott valami egyedit is.

Rimmel - Moon Walking

Két rétegben szépen fedett, a homok finis miatt hihetetlenül gyorsan száradt és az ecsetnek köszönhetően nagyon egyszerű volt használni.

Rimmel - Moon Walking

Tényleg nem tudok jobb szót találni rá, mint, hogy szexi. Nagyon egyben van ez a lakk, ha akarnék sem tudnék belekötni. Bárcsak korábban kipróbáltam volna, így viszont kénytelen leszek a 2014-es kedvencek közé betenni majd jövő januárban. :)

Back to top|Share on Facebook|Share on Twitter|Share in e-mail
  • Njoythestyle Reni - 2014-01-25 - 10:17

    Lila lakk és homok finish. Nem akarnám megint azt írni hogy üdv a klubban, de tényleg üdv a klubban! :DDD
    Az OPI Mariah Carey homoklakk miniszettet is 85%-ban a lila homoklakkjáért vettem meg blogsale-en, azóta is ez illetve a fekete-bordó kiadás a kedvencem.
    Ha nem lennék a LS lilámnak boldog tulajdonosa, már tutira megvettem volna a Rimmelét, mert tényleg ez az a lakk ami MINDEN lány gyűjteményében bérelt helyet kell, hogy kapjon! :)
    Pusza: ReniReplyCancel

  • Audrey80 - 2014-01-25 - 10:28

    Na, végre láttam ezt is. Ha szeretném a lilát, meg is vettem volna :)
    Nekem az Aurora van meg, nagyon-nagyon tartós, szerintem jó sorozat lenne ez, ha nem sűrűsödne be a felénél és hiába hígítom…a csillámok szétterítik az ecset szálait, alig fér be az üvegbe, ha le akarom húzni a felesleget. De lakkozni azért még lehet vele és szép is a végeredmény, csak hát bosszantó, hogy a felénél járva már megadja magát, pedig nem is régi.ReplyCancel

  • Moci - 2014-01-25 - 10:34

    Most, hogy írod, én is elfelejtettem a kedvencek közé sorolni, pedig ahhoz képest, hogy ősszel vettem, igen sokszor volt a körmeimen.(elvette az eszemet az A England :D) Az Auroránál szerintem sokkal szebb, az nem is volt rajtam, csak kipróbáltam egyszer, azóta csak ott áll a szekrényben. Vicces, hogy mostanában mindenhol csak a lilát látom a boltokban. Úgy tűnik népszerűbb a púderrózsaszín. :)ReplyCancel

  • Marcsi - 2014-01-25 - 11:11

    Na jó, ezek után én is felkenem valamikor. :D Én is úgy voltam vele, ahogyan te. Olyan “meh” kategória volt…. De most így… Hajaj… Lassan oda jutok, hogy nem naponta, hanem naponta többször lakkozok…ReplyCancel

  • Zsó - 2014-01-25 - 11:38

    Nekem is megvan ez a lakk, még októberben vettem, azóta sem kentem fel még. Olyan kis snassz az üvegben, nem? De nem baj, egyszer biztos sor kerül rá is :D
    Amúúúgy engem annyira idegesít, ha a párom egy olcsó lakkon kezd el lelkendezni… szeresse a drágákat inkább nem? :DReplyCancel

  • Petra - 2014-01-25 - 11:50

    Én is megvettem, felkentem, de nálam elmaradt a hatás:/ mint anno az Anny Rock your nails-nél. Lenne sötétebb vagy világosabb, de így nem tetszik, pedig amúgy szép, és ha gondolkozom, akkor inkább tetszik mint nem tetszik, de azért mégsem tetszik annyira, hogy ezt így kimondjam.:DReplyCancel

  • anna - 2014-01-25 - 13:48

    Gyönyörű! Olyan mintha egy egész galaxis keveregne a körmödön.ReplyCancel

  • Kodi - 2014-01-25 - 14:57

    Én is megvettem mindkettőt. A kettő közül ez a szebb, valóban még gyönyörűbb felkenve, mint az üvegben! Szexi, nőcis élénk lila. Ritka jó drogériás lakk.ReplyCancel

  • Zsófi - 2014-01-25 - 21:53

    Nekem is megvan ez a lakk, szilveszterkor ez volt a körmeimen :) brutális, a jó értelemben, most meg is hoztad hozzá a kedvem, lehet h ezt kenem fel a ahelyett amit kigondoltam :DReplyCancel

  • Agnesh - 2014-01-25 - 22:31

    Nekem mindkettő megvan és azt kell, hogy mondjam imádom őket. Kicsit durvábbak ,mint az Opi homokjai, de másnapra ők is kicsit “megszelídülnek”. (kicsit megkopik az érdessége,amit egyáltalán nem bánok. És az a sok csillám…. Lélegzetelállítóóó :)))ReplyCancel

  • Encsi - 2014-01-25 - 22:33

    Ez volt az a lakk,amit úgy gondoltam,hogy soha nem veszek meg. Na ma egész nap ez járt az eszembe…utána megláttam nálad és paff :D MUSZÁJ megszereznem :)ReplyCancel

  • Pet - 2014-01-26 - 14:44

    Most a billentyűzetre ejtettem a kanalam :DReplyCancel

  • zizitim - 2014-01-26 - 15:48

    Eddig biztos voltam benne, hogy ez a lakk nekem tetszik. Mondom eddig!
    Most viszont teljesen elvarázsoltak a képeid. Érzem, hogy én is nagyon gyenge vagyok e kis közösség sok más tagjához hasonlóan… :DReplyCancel

  • zizitim - 2014-01-26 - 15:49

    Edina, azt elfelejtettem említeni, hogy a bloglovin valamiért nem hajlandó az utóbbi időben megjeleníteni az újabb bejegyzéseidet. Tudsz valami hibáról?ReplyCancel

  • Kitty - 2014-01-26 - 18:01

    MJ fanként már a neve miatt megvenném. Így meg… szóval na. :D Holnap első utam. Na jó, második.ReplyCancel

  • Thimmyke - 2014-01-26 - 18:06

    Nekem ezeken a képeken sokkal sötétebbnek tűnik, mint élőben. o.O De lehet csak a monitor csal. Mindesetre én is nagyon szeretem. :DReplyCancel

  • Rio - 2014-01-27 - 08:33

    Gyönyörű ez lakk, de az enyém valamiért teljesen besűrűsödött. :( Teljesen használhatatlan, alig lehet kihúzni az ecsetet az üvegből.ReplyCancel

  • lakkomlakkom - 2014-01-27 - 09:14

    Reni: Csodálom, hogy eddig nem szerezted be, de azért várjuk ki a végét. :P :D

    Audrey80: Az Aurora is csodaszép, én is nagyon szeretem. :) Annyit még nem használtam el egyikből sem, hogy elkezdjen bajuk lenni, de ez nem hangzik túl jól. :/

    Moci: Az Aurora színe valószínűleg több mindenkinek vállalható, mint a Moon Walking-é. :D

    Marcsi: Túl sok lakk, túl kevés köröm – ismerős érzés. ;)

    Zsó: Az üvegben tényleg nem mutat olyan jól. A fiúk pedig tényleg a legmeglepőbb módon tudnak néha reagálni lakkokra. :D

    Petra: :D Nekem pont az tetszik benne, hogy nem sötétebb, nem világosabb, hanem szépséges közép-lila. :)

    Anna: Bele lehet szédülni, az tuti. :)

    Kodi: Én is nagyon meglepődtem, hogy ilyesmire bukkantam a drogériák polcain. :)

    Zsófi: Nagyon jól sikerült, nem csodálom, hogy szilveszterre is ezt választottad. :D

    Agnesh: Kár, hogy nálunk nincs belőle több szín. :(

    Encsi: Hajrá, remélem, sikerül találni belőle! Imádni fogod! :)

    Pet: Akkor kávés lett? :P:P:P

    Zizitim: Ez nem gyengeség, hanem a boldogság felé vezető út megtalálása. :D:D:D És igen, tudok a bloglovin-os problámáról, de köszönöm, hogy szóltál! Már egy ideje levelezek velük, rajta vagyunk a megoldáson. :) Remélem. :/

    Kitty: Remélem, sikerül megtalálni! ;)

    Thimmyke: Nálam rendben van, én ilyennek látom a körmeimen. :/

    Rio: Te vagy a második, aki ezt említi. :/ Nem örülök neki, hogy ezek szerint az enyémre is ez vár. :/ReplyCancel

  • […] homoklakkom eddig még nem volt (a Rimmel középlila, a Models Own bársony finisű, a Flormar pedig inkább bőr hatású – értitek, […]ReplyCancel

  • Odil - 2014-02-04 - 22:42

    najó, akkor úgy látom mégis meg kell vennem ezt is :DReplyCancel

  • Köszönöm :) » lakkomlakkom - 2014-02-11 - 14:55

    […] Velvet (105), az A-England Saint George, a kék holo Moyra (254), a Barry M Blue Grape, a Rimmel Moon Walking és a China Glaze egyik legszebb kékje, a So Blue Without […]ReplyCancel

E-mail címed nem fog megjelenni. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. *

*

*