Cupcake Polish x Nailland – Shuttle Ride

This post is also available in: English

_MG_6196

Nem, nem tértem még vissza és ahogy a helyzet alakul (sehogy), úgy néz ki még egy jó ideig nem is fogok, de ezt a posztot muszáj megírnom. :) Ugyanis nagyon nagyon NAGYON nagy örömmel szeretnék egy újabb Nailland exkluzív lakkot megmutatni nektek, ezúttal a Cupcake Polish-sal együttműködésben. Íme tehát, itt a Shuttle Ride.

A szín kitalálása mögötti inspirációt egyértelműen a Jubilee adta, tulajdonképpen őt szerettem volna újra “feltalálni”, csak nem ezüst pelyhekkel, hanem multikróm mikroglitterekkel. A mikroglitterek a mindenem mostanában, szívem szerint mindenbe azt tennék. :):) Sara szerencsére rögtön ráérzett, hogy mire is gondolok, így a lakk tökéletesen olyan lett, mint amilyennek megálmodtam: napfényben szikrázóan holo és gyönyürűek benne a multikróm zöld-kék-lila glitterecskék. *_*

Készítettem róla képeket a szokásos kis lámpáimmal:

Illetve természetes fénynél is (ami mennyivel “egyszerűbb” most, hogy dolgozni sem tudok :/):

Két rétegben kentem fel, lehúzható alaplakkot használtam hozzá (mivel a kis glitterek nagyon makacsak) és két réteg fedőlakkal tettem simává a felületét.

A nevét megint az űrutazás inspirálta, természetesen. :) A Shuttle Ride, vagyis az űrsikló repülés, pont olyan energiákkal járhat, mint amik ebben a lakkban rejtőznek és amiket a napsütés szinte robbanásszerűen csalogat elő.

shuttle_ride_bs

Elmondani nem tudom, mennyire fantasztikus és hihetetlen érzés, hogy egy újabb “álmomat” kenhetem fel a körmeimre (ennél közelebb valószínűleg már nem kerülök az űrutazáshoz :D), remélem, nektek is tetszik. :)

A lakkot mától vehetitek meg a Naillandnél, az ára 3990 Ft.

Back to top|Share on Facebook|Share on Twitter|Share in e-mail
  • Veronika - 2016-07-21 - 16:58

    Juppi! Lakkomlakkom poszt, ráadásul ilyen jó hírrel, hiányzott már az életemből. Sajnálom, hogy még nem jött helyre a kezed, mielőbbi gyógyulást kívánok! A lakkról: most ez nem az én világom, habár… :D még az is lehet, hogy megveszem, mert az egyik természetes fénynél készült képen nagyon tetszik! :D Gratulálok! :)ReplyCancel

    • lakkomlakkom - 2016-08-03 - 09:59

      Köszönöm szépen! :) <3
      Remélem én is, hogy minél hamarabb rendbe jön. :)ReplyCancel

  • Audrey80 - 2016-07-21 - 17:39

    Nagyon szép lakk, bár nekem csillivilli, de hát ez ilyen márka. Örülök, hogy van poszt, nézem minden nap hátha…jobbulást!!ReplyCancel

    • lakkomlakkom - 2016-08-03 - 10:00

      Köszönöm szépen! :) Most tényleg a csillivilliségre mentünk, a Cupcake Polishról nekem is ez jut elsőnek az eszembe. :)ReplyCancel

  • Erina - 2016-07-22 - 05:49

    Gratulálok a lakkhoz, gyönyörű lett! A kezednek pedig mielőbbi jobbulást, várunk vissza. :)ReplyCancel

    • lakkomlakkom - 2016-08-03 - 10:01

      Nagyon szépen köszönöm! :) Jönnék már én is vissza, de most türelmesnek kell lennem. De ami késik, nem múlik. :)ReplyCancel

  • Moci - 2016-07-22 - 10:48

    Meseszép! Megvan a Jubilee, de ez számomra kihagyhatatlan, az örök kedvencem az ezüst! <3
    Sajnálom, hogy nem javul a kezed, azért reméljük minél hamarabb meggyógyul, mert nagyon hiányzol már! :)ReplyCancel

    • lakkomlakkom - 2016-08-03 - 10:02

      Köszönöm szépen! :) Annyira örülök, hogy tetszik! :):):)
      És nagyon kedves vagy, nekem is hiányoztok mát ti. :/ <3<3<3ReplyCancel

  • Adri - 2016-07-22 - 12:01

    Gratulálok Edina, csodaszép lett a lakk. Lehúzható alapnak mit használtál?ReplyCancel

E-mail címed nem fog megjelenni. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. *

*

*