Different Dimension – Hello Holo Customs

This post is also available in: English

hellaholocustoms_collage

Megint olyan helyről érkeznek lakkok, amiről eddig nem is tudtam, de nézzük akkor, miről is van szó. Van egy Facebook csoport, a Hella Holo Customs, ahová azért gyűlnek össze a lányok, hogy indie márkákkal exkluzív lakkokat készíttessenek maguknak. Hát nem mondom, hogy nem zseniális az ötlet. :)

A csoport működéséről és szabályrendszeréről nem írnék bővebben, ha van kedvetek csatlakozni hozzájuk, úgyis tisztába kerültök a részletekkel. Amiről viszont szó fog esni ma, az a legújabb három körömlakk, ami a csoportnak köszönhetően jött létre, méghozzá a Different Dimension-nel együttműködésben. És ez ugye rögtön magyarázat arra is, hogyan keveredtem én bele ebbe a történetbe: Missi volt olyan kedves, hogy a legutóbbi kollekciójával együtt ezeket a lakkokat is elküldte.

Rosette Nebula

A Rosette Nebula alapja rózsaszín holo, ebbe kerültek ezüst minipelyhek. Gyönyörű ez a lakk, egyrészt az alap elképesztően holo, másrészt a pelyhek gyönyörűen csillognak benne. Rajtam nem mutatnak valami jól az ilyen hideg rózsaszínek, de ennél a lakknál ez valahogy egy cseppet sem érdekel. :) (2 réteg)

Return From Saturn

A Return From Saturn egy nagyon világos kék lineáris holo, ami egyszerűen zseniálisan szép. Tegnap egész nap ez volt a körmeimen, egyszerűen nem tudtam róla levenni a szememet. Sokat gondolkodtam, hogy vajon miben tér el az általam eddig ismert világoskék holóktól, aztán rájöttem: bár kell belőle 3 vékony réteg a tökéletes fedéshez, egyáltalán nem lesz a körmökön vastag. Világos lakkoknál általában azt nem szoktam szeretni, amikor látom, hogy mennyire kiemelkedik a lakkréteg a körmöm síkjából, de ez a lakk még véletlenül sem ilyen, sőt, szépen rásimul a körmökre, szinte olyan, mintha rögtön így nőnének ki az ujjaimból.

Most belegondoltam, milyen lehet egy nem lakk-bolondnak elolvasni az előző bekezdést és hát igen, lehet szőrszálhasogatásnak tűnne, de igenis magas elvárásaink lettek mára a tökéletes körömlakkokkal szemben. :)

Fatigued

A Fatigued egy olíva zöld holo, amiben arany pelyhecskék és holo mikroglitterek vannak – a tökéletes kombináció arra, hogy minden fényviszonyban más arcát mutathassa a lakk. Nagyon izgalmas színe és finise van, zseniálisan ki lett találva. (2 réteg)

Az agyam eldobom ettől a három lakktól, de komolyan. Missi egy zseni, olyan lakkokat csinál mostanában, hogy a szívem megszakad a szépségtől. A fenti három lakk swatcholása közben ültem a kanapén, néztem a körmeimet és csodálkozásomban csak ráztam, ráztam a fejem, hogy nem is értem, hogyan lehetnek ilyen szépek, miközben tulajdonképpen nem találták fel a spanyol viaszt, mert láttunk már holót, meg ezüst pelyhet milliószor. Viszont olyan jó minőségűek, hogy ennek köszönhetően sokkal szebben mutatnak a körmökön, mint színben vagy finisben hasonló társaik.

A lakkokat a Different Dimension webshopjából lehet megrendelni, de csak a Facebook csoport tagjainak. (Ami tulajdonképpen abból áll, hogy kéritek, hogy vegyenek fel a csoportba és hopp, már csoporttagok is vagytok.)

Back to top|Share on Facebook|Share on Twitter|Share in e-mail
  • Audrey80 - 2017-01-24 - 10:04

    A sápadt lakkok most perpill nem hatnak meg, na de a zöld az milyen gyönyörű!!!ReplyCancel

    • lakkomlakkom - 2017-01-31 - 13:22

      Nagyon különlegesre sikerült szerintem is! *_*ReplyCancel

  • Moci - 2017-01-24 - 12:11

    Ó, hát ez a világoskék az álmaim világoskékje! Olyan régóta szeretnék ilyet, de nagyon nem találok, vagy nem elég világos, vagy zöldes. Engem az sem érdekelne, ha vastagabbnak látszik, csak ilyen világoskék lenne. Nem tudsz itthon is beszerezhető márkától ilyet?ReplyCancel

    • lakkomlakkom - 2017-01-31 - 13:23

      Nem, sajnos. :/ Pont ezért találom én is nagyon szépnek ezt a kéket, mert “pont ilyet” nem nagyon tudok mondani. :/ReplyCancel

E-mail címed nem fog megjelenni. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. *

*

*