A szegélyléc megválasztása döntő befolyással bír

Noha látszólag nem tűnik épp egy bonyolult folyamatnak, a betonozás sikeressége elsősorban a precizitáson múlik. Persze az sem mindegy, milyen céllal történik, éppen ezért ha lakóház, vagy komolyabb tároló alapjáról, esetleg tartószerkezetéről van szó, akkor megfelelő tapasztalat és gyakorlat hiányában mindenképpen bízzuk a kivitelezést profi szakemberekre.

Így ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy az olyan kis részletek, mint amilyen például a szegélyléc helyes használata is, kellő figyelmet kapnak. A betonelemek kapcsán ugyanis az élletörések megfelelő kialakítása több szempontból is kardinális jelentőséggel bír. Egyfelől okkal születtek erre szolgáló biztonsági előírások, tudniillik a szabadon maradt felületek akár komoly személyi sérülést is okozhatnak. Emellett a struktúra szempontjából is meghatározó, hogy a végek és a különböző illesztések az arra a célra legmegfelelőbb szegélyléc segítségével kapjanak lezárást. A szöges hasáb nélküli kivitel főképp nagyobb felülettel rendelkező nyersbeton elemeknél alkalmazhatók, de a négy élű oszlopoknál is a legelterjedtebbnek számít.

Létezik lekerekített változata, ennek hatalmas előnye, hogy a zsaluszögletekben jóval egyszerűbben illeszthető, hiszen az esetleges törmelék ezt nem akadályozza. A hasábbal rendelkező szegélyléc ettől tulajdonképpen csak kinézetében tér el. Anyagát tekintve ugyanaz az ütésálló PVC és a rögzítési pontok is hasonlóan oszlanak el rajta. Létezik belőle teljes, illetve üreges modell is, ezt a felhasználás módja szerint kell megválasztanunk. Bizonyos esetekben speciális kialakítású szegélyléc szükséges a tökéletes eredmény eléréséhez. Ilyen például az acélból készült módozat, de az is megesik, hogy egyedi specifikációk mentén szükséges legyártani a pontos kivitelt.