Az első roma csatorna, a Dikh TV korábban csak a YouTube-on volt látható, ma már azonban a TV-ben is nyomon lehet követni az eseményeket. A csatorna megálmodója, Balogh Elek hosszú utat tett meg, mire létrejöhetett a Dikh TV.
Dikh TV nem a szokásos utat járta be, talán pont ezért is olyan különleges a története. A legnagyobb hazai kisebbség, vagyis a romák első televíziója ma már a TV-ben is elérhető és sokak által kedvelt. Az alapító Balogh Elek semmilyen gazdasági vagy TV-s múlttal nem rendelkezik, mindössze komoly kitartással és lelkesedéssel. Balogh Elek azt szeretné, hogy az emberek ne csak a balhés alakokat lássák a romákban, hanem lássák, hogy értelmesen beszélő, kulturált emberek. Eleinte tehetségkutatókkal, klipekkel és kívánságműsorokkal próbálkoztak a Dikh TV berkein belül, majd a Minden álmod elnevezésű sorozatot is elindították, ami nem csak a romák érdeklődését keltette fel. Ma már széles a műsorpaletta, a nézők közt pedig bőven akadnak romák és nem romák egyaránt. Mivel ma már a TV-ben is megjelennek, ezért nagyobb költségvetésű műsorokat is el tudnak készíteni.
A Dikh TV műsorai után a musor.tv weboldalon is tud tájékozódni. A musor.tv weboldal egy online műsorújság, ahol több, mint 150 csatorna műsorait tudja megtekinteni. Úgy véljük érdemes online műsorújságot használni, hiszen így nem kell attól tartani, hogy a papíralapú műsorújságra ráborul valami, vagy pont akkor nem lesz meg, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Ellenben az online műsorújságot bárhol, bármikor megtekintheti. Ha nem szeretne lemaradni kedvenc műsorairól, akkor érdemes ellátogatni a musor.tv weboldalra és tájékozódni. A musor.tv csatornán nem csak a műsorok kezdési idejét láthatja, hanem leírást is talál róluk!