Dr. Majó Zoltán beszámolója a 7,7 milliárdos egyetemi beruházásokról

Dr. Majó Zoltán a Szegedi Tudományegyetem gazdasági és fejlesztési főigazgatója beszámolt a 2012. november 29-én zárásra került Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése című uniós projekt eredményeiről, mi szerint a Szegedi Tudományegyetemen az egyetem több intézményét érintő 7,7 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg.

Dr. Majó Zoltán elmondta, hogy a beruházás keretein belül először is felépült a mérnöki kar új épülete, másodszor a rektori hivatalt is felújították, harmadszor átadták az egyetem felújított Dóm téri épületegyüttesét, végül, de nem utolsó sorban pedig felfrissítették az informatikai eszközöket is.

Dr. Majó Zoltán kifejtette, hogy a Szegedi Tudományegyetem és partnerintézményei, köztük a szarvasi Tessedik campusa, a gödöllői Szent István Egyetem és a bajai Eötvös József Főiskola együttműködésében 2009 januárja és 2012 novembere között a dél-alföldi régióban zajló természettudományos, műszaki, informatikai és matematikai képzést érintő olyan fejlesztések valósultak meg, melyek növelik a versenyképességet és kiemelkedő infrastrukturális hátteret biztosítanak az egyetemek számára.

A 7,7 milliárdos egyetemi beruházásokhoz az egyetem 6,4 milliárdos támogatást kapott az Európai Uniótól. Dr. Majó Zoltán azt is hozzátette, hogy az egyetemi klinikán még folyamatban van egy projekt, ami várhatóan a 2013-as évre fejeződik be. Az egyetem gazdasági és fejlesztési főigazgatója beszámolt a jövőbeli tervekkel kapcsolatban is. Elmondta, hogy a 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban két nagyon fontos feladatot kívánnak megoldani, egyrészt a zeneművészeti kar műemléki jellegű épületének felújítását, másrészt pedig a fogorvosi kar infrastruktúrájának fejlesztését.

Forrás: http://szeged.hu/cimke/maj%C3%B3+zolt%C3%A1n