Gondoskodjon a máj egészségéről!

A máj az emberi szervezet legnagyobb mirigye, mindamellett komoly szerepe van a szervezet egészségének fenntartásában és optimális működésében. A máj nagyon fontos része az emberi testnek, így fontos gondoskodni egészségéről.

Máj egészsége elsősorban az egyén életmódjától függ. Köztudott tény, hogy a máj képes a regenerálódásra, ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a hosszú időn keresztül tartó helytelen életmód ne lenne hatással erre a szervre. Az egészséges életmód, ezen belül az alacsony zsírtartalmú, tápanyagokban gazdag táplálkozás és a rendszeres testedzés nagy mértékben hozzájárul a máj egészségének megőrzéséhez. Ha mindeddig egészségtelen életmódot folytatott, akkor fontos, hogy a fokozatosság elvét tartsa szem előtt és ne drasztikus módon próbáljon változtatni korábbi életmódján, ugyanis ez is hatással lehet a májra, méghozzá negatív formában. A máj egészégét leginkább a rendszeres alkoholfogyasztás tudja negatívan befolyásolni. A mérsékelt, alkalmankénti alkoholfogyasztással elkerülhető a májkárosodás és a zsírmáj kialakulásának kockázata.

Ahogy már fentebb is említettük, a máj nagyon fontos szerv, mely elsősorban a méregtelenítést végzi. A méregtelenítés mellett gyakran nevezik még az anyagcsere szervének is. A májban történik többek közt a táplálékból felszívódott tápanyagok anyagcseréje, a különféle toxikus kémiai anyagok és az alkohol lebontása. Ezenkívül a máj felelős az epe termeléséért. Ebből egyértelműen látszik, hogy milyen sokoldalú szervről van szó, melynek egészségéhez az egészséges életmód mellett táplálékkiegészítő vitaminokkal és tápanyagokkal is hozzájárulhat. Ezek megtekintéséhez és bővebb információkért látogasson el a vitaminstore.hu webáruházba és tájékozódjon!