Hogy ne kelljen duguláselhárítással foglalkoznia a helyi dugulásokat célszerű inkább megelőzni. Ha azt tapasztalja, hogy a lefolyó csak nagyon nehezen nyeli el a vizet, akkor semmiképp ne halogassa a vegyszeres tisztítást, majd a forró vizes átöblítést. Ha időben cselekszik, még megoldhatja a gondot, ilyen könnyedén is.
Mindig legyen óvatos, avagy gondolja meg, hogy mit önt a mosogatóba, a mosdóba, vagy épp a WC-be. Az olaj és a zsiradékszerű anyagok azon kívül, hogy súlyosan környezet szennyezőek, könnyen lehetnek a dugulás forrásai Kispesten. A zsiradék ugyanis fokozatosan lerakódik a vezetékek hajlataiba és annak falára, ami bármikor előidézheti a dugulási góc kialakulását.
A duguláselhárítás Kispesten ugyancsak szükséges lehet akkor is, ha a fürdőszobai lefolyóknál is hasonló helyzet alakul ki. Ha még a mosógép csatlakozója is a fürdőszobai vezetékszakaszba van bekötve, akkor már igazán nem kell meglepődni a duguláson, mivel a mosógép által sok szennyeződés juthat a lefolyóba.
A duguláselhárítás megelőzése érdekében tehát fontos az odafigyelés és az időszakos tisztítás!
Ha mégis komoly dugulásba ütközne, akkor feltétlenül forduljon tapasztalt duguláselhárító szakemberhez Kispesten!