Milyen névnap van ma, mi a névnap és miért fontos?

A névnapi hagyomány a római katolikus és a görög ortodox szentnaptárra nyúlik vissza. Mindkét egyház megemlékezett a vértanúkról és a szent emberekről azáltal, hogy ünnepeket tartottak tiszteletükre egy meghatározott napon (általában haláluk dátumával összefüggésben).

Milyen névnap van ma? Ezt megtudhatja a kerdezdmeg.hu weboldalon, ahol emellett megismerheti a névnapok fontosságát és történetét is, ha bővebben szeretne olvasni róla. A szentek számának növekedésével a naptárak megteltek, és néhány szentet váltakozó időpontokra kellett áthelyezni, vagy akár teljesen eltávolítani. A Szent Miklós-nap, december 6-a, példa erre a hagyományra. Ekkor ünneplik hazánkban a „Mikulás” ünnepét- A névnapok emlékeztetésére a legnépszerűbb újságok az aktuális névnapot a borítón vagy weboldaluk kezdőlapján sorolják fel. A névnapokat a rádióban és a tévében is bejelentik. Tehát hogyan ünneplik a névnapot? A szokás az, hogy a barátok, kollégák és bárki, aki ismer minket eljön, vagy felhív és boldog névnapot kíván. Kis ajándékokat is kaphatunk, például egy doboz csokoládét, virágot, vagy akár egy üveg bort vagy valamilyen más italt. Szokás ilyenkor embereket meghívni, akiket otthonunkban megkínálunk egy szeszes itallal (például szilva pálinkával) vagy süteményekkel és más édességekkel.

Amikor általános iskolába jártunk, szokás volt, hogy a névnapját ünneplő személy apró finomságokat hozott az osztálytársaknak. Általában cukorkát vagy nyalókát szokás ilyenkor vinni. A következő kérdés, amit feltehet az, hogy: „Mindenki megünnepelheti a névnapot?” 1989-ig (a kommunizmus végéig) Magyarországon volt egy hivatalos bizottság, amely eldöntötte, hogy az egyes nevek melyik dátum alá tartoznak. Ez a bizottság végezte el az új nevek hozzárendelését is a naptárhoz. Amennyiben többet tudna meg a névnapokról vagy megtudná ma milyen névnapot ünneplünk, keresse fel a kerdezdmeg.hu-t.