Parfumcenter.hu – Olasz származású francia parfümök

A ma már szinte egész világszerte ismert márka, megalkotója Olaszországból, Torinoból származik. Az eredeti neve pedig Maria Adélaide Nielli.

http://parfumcenter.hu/Nina Ricci parfümük széles választékát kínáljuk. A tervező 1932-ben alapított a meg fiával a divatházukat. Ragyogó szabász volt, egy igazi tehetségnek tartották. Az általa alkotott ruhák elegánsak és hihetetlenül nőiesek voltak. Majd később ezeket a jegyeket a parfümjeire is átvitte. Minden illatát főként a romantika jellemezte. Ahhoz mérten, hogy a világ 5 legjobb parfümjének egyike az Ő nevéhez fűződik, érdekes tény, hogy Nina sohasem használt parfümöt. Az mellett, hogy csodás illatokat alkottak, a küllemre is nagy hangsúlyt fektettek. A parfümök üvegcséjét a Lalique a legnevesebb üvegtervező készítette. A Nina Ricci parfümház legismertebb parfümje a L’Air du Temps vagyis Az idők szava, 1948-ban jelent meg, azóta is töretlen sikernek örvend. Ennek az illatnak az előállításához csakis kizárólag természetes anyagokat használtak fel, és minden egyes eleme szikrázóan elkülönül egymástól.

Ezzel a parfümmel garantáltan felfigyelnek a viselőjére, legyen bárhol is. A megjelenése óta, már több változata is kapható, mint pl. a Couture, melyet az eredeti parfüm 60. évfordulójára készítettek. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését és szeretné kipróbálni Nina Ricci legújabb vagy a már ikonikussá vált illatati, akkor kattintson a www.parfumcenter.hu weboldalára. A honlapunkon a teljes kínálatunkat megtekintheti, melyet kedvezőáron kínálunk minden kedves vásárlónk részére. A webshopunkban könnyedén meg is vásárolhatja a legszimpatikusabb illatokat, melyek viselése által garantáltan kitűnik a tömegből. Nálunk csakis kizárólag eredeti márkás parfümök kaphatóak.