Tudjon meg többet Montenegró pénzneméről!

Utazni nagyszerű dolog, azonban, ha egy idegen országba készül, akkor nagyon fontos a felkészültség. Ebbe az is beletartozik, hogy az adott országban milyen fizetőeszköz van. Montenegróban euróval fizetnek az emberek, annak ellenére, hogy az ország nem az Európai Unió tagja.

Montenegró pénzneme kapcsán érdemes tudni, hogy euróval fizetnek. Ugyanakkor az ország még nem tagja az Európai Uniónak. Nem kizárt, hogy a jövőben ez változni fog, hiszen jelentkeztek a tagok közé, ugyanakkor az euró bevezetésével nem várták meg a tagfelvételt. A koszovóiakhoz hasonlóan úgy mondd „de facto” módon kezdték el használni az eurót a német márka megszűnésével. Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy az ország pénzneme nem teljesen egységes, ami jó hír a pénzváltóknak, viszont a turistáknak kevésbé. Bármely országról van szó, a pénzváltók jellemzően igyekeznek anyagi hasznot húzni a helyzetből. Éppen ezért nem árt az óvatosság és célszerű olyan helyeken pénzt váltani, mint a bankok, posták vagy hiteles pénzváltók. Az utcai pénzváltókkal nagy eséllyel csak pórul jár, így nem javasoljuk, hogy ezekhez forduljon.

Legjobban teszi, ha mindenhol, ahol csak lehet bankkártyával fizet. Ugyanakkor erre nem mindenütt van lehetőség, például a fejletlenebb területeken, kisebb falvakban csak a készpénz jöhet szóba. Montenegróban nem árt, ha alaposan tájékozódik az árakat illetően, mivel olykor indokolatlan eltéréseket lehet tapasztalni. Egy kis odafigyeléssel ügyesen le lehet faragni a költségekből. Mielőtt még lelkesen tervezni kezdené utazását, célszerű a pénzváltás mellett az utasbiztosításról is gondoskodni. Ha szeretne többet megtudni Montenegró pénzneméről vagy biztosítást szeretne kötni, azt javasoljuk, hogy látogasson el az axa-assistance.hu weboldalra!