Zsuffa Ákos: Pozitív változások a szakma tanulás terén

Több információt is hallani manapság a szakma tanulás változásait illetően, többek közt, hogy az OKJ-s képzések megszűnnek, valamint két szakmalista jönne létre a jövőben. Sokan üdvözlendőnek tartják az irányt, többek közt az FVSZ elnöke, Zsuffa Ákos is.

Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke, nemrégiben beszélt arról, hogy mit gondol a kormány által tervezett változtatásokról a szakma tanulást illetően, továbbá megosztotta pár felmérés eredményét. Azt már korábban is tudtuk, hogy manapság nem jellemző, hogy az ember egy munkahelyen van dolgozik egész életében és onnan megy nyugdíjba, azonban az egyik ilyen felmérés rámutatott, hogy a mai gyerekek körülbelül 15 alkalommal fognak munkahelyt, de akár munkakört is váltani. Ez azt jelenti és a felmérés is rámutatott, hogy 2022-ig a munkavállalók 54%-nak átképzésre, illetve továbbképzésre lesz szüksége. A jelenkori szakmabeli és munkahelyi kihívásokra megoldást kell találni, melynek egyik lépcsőfoka lehet, hogy az OKJ által jegyzett 760 szakképesítést lecsökkentenék kb. 200-ra, amikből aztán tovább lehetne specializálódni.

Valami hasonlóban gondolkodik a kormány is, hisz egy részt az OKJ-t a rengeteg szakmával el akarják törölni 2020-tól, és két szakmalistát hoznának helyette létre. Egyrészt lennének az alaptudást nyújtó alapszakmák, valamint a speciálisabb szaktudást jelentő képzések. A szakmák újraosztása 19 szakképzési ágazatba történik, így a következő évi felvételin teljesen új választék várja a leendő középiskolásokat. Zsuffa Ákos elmondta, hogy ezek a változtatások a cégek, vállalatok számára is pozítivak, hiszen így gyorsabban lehet átképezni a munkaerőt az új technológiára, valamint nyelvtanfolyamokon is egyszerűbben vesznek részt.