Zsuffa Ákos szerint a cégek rugalmasabb felnőttképzésre vágynak

A felnőttképzési kutatásban megkérdezett cégek jelenős része úgy vélekedik, hogy a rugalmasabb felnőttképzés ösztönzően hatna a gazdasági szereplők alkalmazottainak továbbképzésére. A kutatás a Felnőttképzők Szövetségének és a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara együttműködésének köszönhetően jöhetett létre.

Zsuffa Ákos szerint a kutatás rávilágított, hogy a vállalkozók elsősorban a hatékonyság javítása, a munkavállalók megtartása és a technológiai változások, valamint a versenyképesség és a versenyelőny fokozása érdekében lennének hajlandók a felnőttképzésre költeni. A megkérdezettek ötven százaléka úgy nyilatkozott, hogy tudatos, tervezett folyamatnak tartja saját képzési gyakorlatát. Ezt igazolja az is, hogy jelentős részük képzési szakértő szolgáltatókkal, oktatási intézményekkel és akkreditált oktatási-képzési vállalkozással képzési együttműködést kötött. Ezenkívül némelyek saját tananyaggal és mentori rendszerrel is rendelkeztek. A felnőttképzés kapcsán azt is megjegyezték a vállalkozások, hogy sokkal jobban támaszkodnának a digitális oktatás adta lehetőségekre, valamint a képzési időt lerövidítenék.

A munkaadók úgy vélekedtek, hogy a fizikai munkát végző alkalmazottak esetében a precizitás, önálló munkavégzés képessége, terhelhetőség, precizitás és pontosság a legfontosabb, így ezt értékelték leginkább. Ellenben a digitális tartalmak létrehozása és az idegennyelvű kommunikáció kevésbé számít prioritásnak a fizikai esetében a munkaadóknak. Zsuffa Ákos megerősítette, hogy az internetes tanulás nagyon hasznos és jól alkalmazható a felnőttképzésben. Ezenkívül a szervezet azt is kiemelte, hogy a cégekhez hasonlóan jó volna, ha megteremtenék az önálló felnőttképzési jogszabályt.