Nem is lehet elképzelni a családot másképp, minthogy együtt töltsék a pihenőidejüket, amikor a baba, a mama, és a papa is közösen kikapcsolódnak. Persze egy kirándulás alkalmával is lehetséges ilyen, de az csak pár órát jelent. Az igazi pihenés viszont esetleg 2 vagy 3 napról kell, hogy szóljon. Ezért nagy odafigyeléssel érdemes kiválasztani azt a hotelt, mely igazán bababarát hotelként funkcionál. Természetesen létezik ilyen az országban, csak meg kell találni, hogy hol.
Nagyon fontos, hogy a babák és a kicsik is jól érezzék magukat a családi üdülésen, hogy ők is teljesen ki tudjanak kapcsolódni az unalmas és szürke hétköznapokból. Ezért olyan hotelt érdemes keresni, mely rendelkezik némely többlettel, ahol a babák is részesülnek szolgáltatásokból, valamint a szobákat az ő szempontjaik szerint rendezték is be. Eger környékén található az Oxigén Hotel, mely igazán bababarát hotelnek nevezhető. Kedvező helyen is fekszik, rengeteg játékkal a hatalmas udvaron, valamint különböző strandolási lehetőségekkel. Számos kedvező ajánlattal várják a kisgyerekes családokat, akik pihenni, kicsit felüdülni szeretnének egy hosszabb hétvégén például. Mivel több napra érdemes szobát foglalni, hogy valóban élvezhessék a kicsik is a hotel minden szolgáltatását.
Tehát a bababarát hotel várja minden hétvégén és persze hétköznap is a vendégeit, akik egy kis családias pihenésre vágynak. A kisgyerekek se fognak unatkozni, hiszen számos szolgáltatást vehetnek igénybe, mely közül néhányhoz kedvezményesen lehet hozzájutni. A www.oxigenhotel.hu oldalon bővebben olvashatnak az érdeklődők az ajánlatokról, kedvezményekről. Az Oxigén Hotel méltán kapta a nevét az oxigénről. Akit érdekel miért ez a neve, töltsön el egy hosszabb hétvégét a hotelben. Bizonyosan nem fog csalódni.