Honlapkészítés Veszprém megyében, nem csak megyeieknek!

Minden haladó magyar kisvállalkozás álma, hogy tevékenységét internetes megjelenéssel is támogassa. Ez az álom már sokak számára meg valósulhatott, akár termék értékesítéssel, akár szolgáltatással foglalkoznak. Viszont vannak akik még mindig azon töprengenek, hogy melyik honlapkészítővel készíttessék el első lapjukat, amivel kiléphetnek a webes vásárlószerzés ismeretlen dzsungelébe.

A weblapkészítés piacán rengeteg a résztvevő, a mezőny nagyon erős, a verseny rendkívül éles. Valahonnan mindenki informálódni kíván, ismerőstől, hirdetésekből, közösségi oldalakról, fórum bejegyzésekből.
A legnagyobb hangú vállalkoz(gat)ók általában azok az önjelölt honlapkészítők, akik két ingyenes tárhelyen létrehozott barkács weblap után már rögtön web-designernek képzelik magukat. A másik véglet az a tíz éve működő honlapkészítő cég, aki horror áron bármit megcsinál Önnek.

A mi javaslatunk az az arany középút, ami valahol a kettő között helyezkedik el, amit cégünk, a Honlapdiszkont is képvisel. Emberi áron vállaljuk kisvállalkozók és magánszemélyek internetes megjelenítését, egy otthonról is kezelhető, bővíthető, alakítható WordPress honlap formájában.

Ezt rajtunk kívül még nagyon sokan kínálják, de ami minket versenytársaink közül kiemel, az az az ügyfélközpontú szemlélet, ami szerint a vevőnek sosem hazudunk, mindig a számára legkedvezőbb megoldást javasoljuk és folyamatos kommunikációval biztosítjuk a maximális elégedettséget.

Honlapkészítés Veszprém megyében, nem csak Veszprém megyeieknek -> Honlapdiszkont.com