Mire figyeljen, ha autót kölcsönöz Budapesten!

Fel kell rá készülni, hogy bármikor előfordulhat, hogy valamilyen okból autót kell kölcsönöznie. Érdemes épp ezért némi információt gyűjtenie ezen szolgáltatással kapcsolatban. Napjainkban már számos cég közül választhat, így az egészen kis vállalkozásoktól a nemzetközi cégekig sok helyen érdeklődhet a bérautó konstrukciók iránt.

Az autókölcsönzés Budapest városában tehát először a megfelelő cég kiválasztásával kezdődik. Ezek után javasolt megkérdezni azonnal az összes lehetséges költséget. Az csak természetes, hogy a különböző kategóriájú és felszereltségű autók más és más díjért bérelhetőek. Magától értetődik, hogy a nagyobb és jobban felszerelt bárautók drágábbak. Emellett tudni kell, hogy van km alapú és napi díj alapján igényelhető autókölcsönzés is.

Az autókölcsönzés előtt érdemes rákérdezni arra is, hogy a szolgáltatás díja pontosan miket is tartalmaz Budapesten. Tudakolja meg, hogy van-e érvényes autópálya matrica az adott autón, ha nincs saját navigációs rendszere, akkor azt szükség esetén kaphat-e az autó mellé, és azt külön kell-e fizetni.

Ha minden kérdésére választ kapott a budapesti autókölcsönzéssel kapcsolatosan, akkor jöhet a bérleti szerződés megkötése, majd az autó átadása. A megbízható szolgáltatóknál az autó állapotáról kellő tájékoztatást kap, de még ekkor is javasolt alaposan átnézni a bérautót. A sérülésre jellemzőbb helyeket  külön figyelemmel nézze át és, ha valami hibát lát, szóljon.

Az autókölcsönzés előtt ajánlott ellenőrizni az autó belső felszerelését is. Nézze meg, hogy meg van-e a pótkerék, valamint az emelő, és az elsősegély-felszerelés. A helyszínen, a kölcsönző alkalmazottjának a jelenlétében tegye meg mindezt, és a hiányosságokat jelezze.

Bár az autókölcsönzés Budapesten ma már megannyi megoldást kínál, ha Ön biztosra akar menni, akkor érdemes a sokak által előnyben részesített Elastic-Car kölcsönző mellett döntenie.