Sokáig elfeledett költő volt az erdélyi Dsida Jenő, költészetének nagyságát csak az utóbbi időben kezdik felfedezni az irodalomkedvelők. 1907-ben született Szatmárnémetiben, édesapja az Osztrák-Magyar Monarchia tisztje volt, aki az I. világháborúban hadifogságba esett, bár később sikeresen hazatért, munkáját elveszítette, így a családnak sokáig nélkülöznie kellett.
Dsida Jenő Budapesten és Szatmárnémetiben végezte az iskoláit. Megismerkedett a híres, szintén erdélyi íróval Benedek Elekkel, aki támogatta a fiatal Dsida Jenőt. A 20-as években megjelentek első versei a Cimbora című folyóiratban, a Dsida idézetek nagy tetszést arattak az irodalomkedvelők körében. Első verses kötete Leselkedő magány címmel jelent meg, majd ezt követte 1933-ban a Nagycsütörtök, versei nagy része azonban csak halála után jelent meg, de az újságokban megjelenő idézetek a műveiből ismertté tették a költőt. 1928-tól különböző erdélyi lapoknál dolgozott mint újságíró. Tevékenyen részt vállalt az erdélyi magyar irodalmi mozgalmakban.
Eljegyzésük után egy évvel, 1937-ben feleségül vette Imbery Melindát. Sajnos a költő már születésétől kezdve komoly szívproblémákkal küszködött, ez miatt szervezetét még a kisebb megbetegedések is komolyan megterhelték. 1938-ban egy megfázás miatt szervezete annyira legyengült, hogy kórházba került Kolozsváron. Bár sokáig kezelték az intézményben, életét nem sikerült megmenteni és 1938 nyarán elhunyt.