Az övsömör általában csak a test egy kis részén jelenik meg, azonban ezen a részen annál komolyabb panaszokat okoz. Ilyen például a fájdalom, mely általában az első tünet. Ezt követően jelennek meg a folyadékkal teli hólyagszerű kiütések. A panaszokat kísérheti láz, fejfájás, viszketés, rossz közérzet és fáradtság.
Övsömör egyesek esetében igazán intenzív fájdalom formájában jelentkezik, így az egyik legfőbb feladat ennek enyhítése. Az orvos általában fájdalomcsillapítót ír fel, valamint olyan vényköteles vírusellenes gyógyszert, amely elősegíti a gyógyulás folyamatát, valamint segít megakadályozni a lehetséges szövődmények kockázatát. Nem csak a gyógyszerszedés, hanem egyéb tippek is sokat segíthetnek a panaszok enyhítésében. Például ilyen a kiütés szárazon tartása, illetve borogatással való hűsítése. Ez esetben viszont nedves ruhába vagy törölközőbe érdemes tekerni a jeget vagy a fagyasztott zöldséget. Logikusnak tűnhet az antibiotikumos krémek alkalmazása, azonban jobb ezeket kerülni, mivel nem segítenek, hanem épp ellenkezőleg, csak lassítják a gyógyulás folyamatát.
Természetes alternatívákat is be lehet vetni az övsömör ellen, például a citromfüvet, mely rendkívül hatékony opció az övsömör kezelésében. A piros chilipaprika kapszaicin tartalmának köszönhetően a bőrön alkalmazva képes megakadályozni a fájdalominger továbbítását. Az édesgyökér szintén hatékony gyulladáscsökkentő, illetve vírusellenes hatású vegyületeinek köszönhetően. Ezenkívül erősíti az immunrendszert, mely szintén segíthet a vírus elleni küzdelemben. Megfelelő kezelés mellett a gyógyulási folyamat felgyorsítható és a kellemetlen panaszok hamar enyhülnek. Ha szeretne bővebb információkat megtudni a témában, akkor látogasson el a dolixir.hu weboldalra!