ILNP – Color Kissed Ultra Holos

This post is also available in: English

ilnp_color_kissed_2

Akkor ma beszéljünk egy kicsit az ILNP másik tavaszi kollekciójáról, a Color Kissed Ultra Holos-ról. Ezeket a lakkokat úgy kell elképzelni, hogy van egy ezüst holo minipelyhekkel teli alapunk, amihez minden lakk esetében más-más színű irizáló elemeket adtak, így kapjuk meg ezt a “szín csókolta” hatást. Az irizálásnak köszönhetően a hat lakk egy-egy szögből tud teljesen egyformán és teljesen különbözően is kinézni.

Fotózni éppen emiatt (is) nem egyszerű őket, én két kört is futottam velük: először a szokásos lámpás képeket készítettem el, majd miután megállapítottam, hogy a túl erős fény miatt szikrázó holo elnyomja az irizálást, kénytelen voltam befotózni őket természetes fényben is. A posztba tettem be mindkét fényviszonyban készült képeket, hogy minél több infótok legyen a lakkokról.

Mivel alapvetően nem fednek túl jól, ezért mindegyiket 3 rétegben kentem fel.

Chit Chat

A Chit Chat lila és rózsaszín irizáló pigmenteket kapott.

Easy Street

Az Easy Street teal, kék és lila színekben játszik.

Full Moon

A Full Moon leginkább lila.

Rosewater

A Rosewater az egyik legszebb szerintem, ő barack és rózsaszín.

Spring Bouquet

A Spring Bouquet zöld és rózsaszín színekben irizál.

Sunday Brunch

A Sunday Brunch is elég izgi: arany, sárga és némi narancssárga fedezhető fel benne.

+ The Magician

Végül pedig itt van az ILNP első limitált lakkja, a The Magician, ami egy színváltós topper, itt egy rétegben fekete felett. Tud ám ő zöld is lenne, csak nekem a világért nem akart.

Mind a hat Color Kissed lakkot lehet elvileg fekete (vagy bármilyen más) alapra is kenni, de nekem nem tetszett, hogy mikor megpróbáltam, az első réteg nem fedett rendesen, ezért így nem fotóztam be őket. (Azért tegyük hozzá, hogy eddigre már mindet kétszer felkentem 3 rétegben, szóval elég érzékeny lettem a “nem-fedésre”. :D)

Nehezen tudnám megmondani, hogy mit érzek ezek iránt a lakkok iránt. Nem mondom, hogy nem volt olyan pillanat, amikor a legszívesebben kihajítottam volna őket az ablakon (pl. amikor először szembesültem a képeket visszanézve, hogy nem látszanak rajtuk rendesen a színek), de mikor természetes fényben álltam neki swatcholni, akkor már könnyen meg tudtam különböztetni egmástól a lakkokat, sőt, kifejezetten tetszett ahogy játszanak rajtuk/bennük a színek. Élőben amúgy sokkal, de tényleg SOKKAL jobban néznek ki.

Nagyon új ez a finis, aki az élénkebb színeket, meg a jó fedést preferálja, az nem lesz elájulva tőlük, de aki szereti, ha a körmei nagyon csillognak, mégsem bántják a szemet és nem harsányak, az valószínűleg meg fogja látni bennük a szépséget.

A lakkok előrendelhetőek az ILNP-nél és stockistoknál, mint a Nailland vagy a Hypnotic Polish.

Back to top|Share on Facebook|Share on Twitter|Share in e-mail
  • Pandi - 2017-03-06 - 10:08

    Hát… a rózsavíz kicsit elgondolkodtatott. Nem tudom, talán, ha már nem a tél végi Hófehérke állapotban lesz a bőröm, még kaphat egy esélyt. Jelenlegi bőrtónusomhoz egyiket sem tudnám elképzelni.
    Ja, és tudom, hogy hát-tal nem kezdünk mondatot! :DReplyCancel

  • Orsi - 2017-03-06 - 11:13

    A Rosewater nagyon szép, bár szerintem kihozni 6 szinte tökegyforma lakkot nem volt egy jó húzás. A mennyiség kicsit a minőség rovására megy. A másik pedig, hogy a limitált lakk bevezetésével nagyot zuhant a szememben az ILNP, a stockistoknak sem adtak normális készletet és pillanatok alatt elkapkodták. Nem értem, miért nem adnak lehetőséget az embernek, hogy megvegyen egy lakkot, ha tetszik neki.ReplyCancel

  • Audrey80 - 2017-03-06 - 12:13

    A kékes meg lilás egész jó, de ezüstnek látom mindet. Nekem ez fagyos tavasz.ReplyCancel

  • sophie - 2017-03-06 - 17:09

    Húha, akkor most a szokásosnál is többet dolgoztál velük. Köszönet érte :D
    A Rosewater az egyetlen, ami kitűnik a többi közül, de igazából még így is túl hasonlóan ezüst az egész kollekció nekem. A limitált lakkal kapcsolatban egyetértek Orsi hozzászólásával.ReplyCancel

  • Ritus - 2017-03-06 - 21:39

    Hááát… Imádom az ILNP-t, ha csak egyetlen kedvencet mondhatnék, azt hiszem ez lenne az a márka, de nekem ezek a lakkok most első, második és sokadik látásra sem jönnek be. És a másik új kollekciótól sem voltam úgy elájulva, mint tavaly, amikor fizikai fájdalmat okozott bármelyiket is otthagyni.ReplyCancel

  • Moci - 2017-03-07 - 11:39

    Az az igazság, hogy szerintem kár volt ebből a vonalból kihozni 6 árnyalatot, némelyik képen nagyon egyformák. Első látásra nekem az Easy Street tetszett, de nem látok akkora különbséget közöttük, persze az aranyon kívül. Ezek most nekem kimaradnak. Azért a képeidet szeretem nézegetni! :)ReplyCancel

  • Veronika - 2017-03-07 - 13:28

    Én az előttem szólókkal ellentétben valahol érzem a létjogosultságát ennek a kollekciónak, mert azért van eltérés a lakkok között az irizálás miatt. De, valljuk be, baromi nehéz közülük választani a képek alapján. Ennyire már rég szenvedtem a lakkválasztásnál Tudtam, hogy akarok ebből a kollekcióból legalább kettőt, de a pénzt sem akartam elszórni olyanra, ami végül nem igazán jön be. A te képeid alapján is úgy érzem, hogy jól döntöttem (a Chit Chat és az Easy Street jön majd), és ha tényleg sokkal jobban néznek ki majd élőben, akkor azt hiszem nem fogom megbánni.ReplyCancel

E-mail címed nem fog megjelenni. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. *

*

*